Olaszországi élményem

WP_20160211_015
2016. február 9 és 14-e között egy kommunikációs tréningen vettem részt Olaszországban. 11 országból voltak résztvevők, mindnyájan valamilyen kapcsolatban állunk az ifjúságsegítéssel. A tréning célja az volt, hogy olyan tudással vértezzük fel magunkat, amelyet itthon tovább tudunk adni a fiataloknak, mellyel segítjük elhelyezkedésüket a munkaerő piacon. Fontos szerepet játszott a kommunikáció fejlesztése, a csapatmunka, flexibilitás. Részt vettünk egy konferencián Genovában, ahol betekintést nyerhettünk a genovai nem formális oktatásba, illetve megoszthattuk tapasztalatainkat a saját országunkkal kapcsolatban. Azon kívül, hogy rengeteg tudást szereztem, megismerkedtem sok emberrel, akikkel szoros barátság alakult ki, így a későbbiekben közös projektek során számíthatunk egymásra. Ha öt szóval kellene jellemeznem ezt a hetet, akkor elsőnek a kávét mondanám – mert az olasz kávéból természetesen sosem elég J – másodiknak a barátságot, harmadiknak a jókedvet, negyediknek az aktivitást, és ötödiknek pedig azt, hogy Olaszország, mert ez számomra mindent magába foglal: kedves, mosolygós emberek, gyönyörű kilátás, sikátorok, olasz ételek.

Ágnes Káplár

Annunci

Rispondi

Inserisci i tuoi dati qui sotto o clicca su un'icona per effettuare l'accesso:

Logo WordPress.com

Stai commentando usando il tuo account WordPress.com. Chiudi sessione / Modifica )

Foto Twitter

Stai commentando usando il tuo account Twitter. Chiudi sessione / Modifica )

Foto di Facebook

Stai commentando usando il tuo account Facebook. Chiudi sessione / Modifica )

Google+ photo

Stai commentando usando il tuo account Google+. Chiudi sessione / Modifica )

Connessione a %s...